Back to all Post

A művészet nyelvén könnyebb szót érteni – Csókakőn alkottak a palesztin művészek

Lassan hagyománnyá válik, hogy megnyitja vár alatti kapuját a nemzetközi művésztelep, ahol palesztin képzőművészek hagyják, hogy hasson rájuk a hely szépsége és szelleme. A végeredmény néha gyönyörű, néha elgondolkodtató, és van úgy, hogy sokkal messzebbre visz minket, mint azt elsőre gondolnánk.

Ritkán adatik meg, hogy palesztin képzőművészek találkozzanak egymással, mert diaszpórában élnek, és ezt még nehezíti az a sok, szinte megoldhatatlan jogi, technikai, illetve politikai akadály, amit csak komoly szervezéssel lehet megoldani. Az InterKulti Egyesületet azonban éppen ez hívta életre néhány éve, és azóta is töretlenül végzi az áldozatos munkáját, ami nem más, mint párbeszédet generálni és fenntartani a kultúrák között.

Fouad Agbaria a végtelent a kaktusz követhetetlenül kusza burjánzásában lelte meg
Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

Elhivatottságuknak köszönhetően sikerült hét művészt meghívni és vendégül látni egy semleges közegben, bízva abban, hogy egy együtt töltött hosszabb időszak újabb benyomásokkal gazdagíthatja művészetüket. Az alkotók – Bashar I. M. Horoub, Randa Maddah, Amjad Ghannam, Shada Safadi, Fouad Agbaria, Fatima Abu Roomi és Bashir Qonqar – két hetet töltöttek a festői szépségű Csókakőn.

Képgaléria: Csókakőn alkottak a palesztin művészek

Ismét alkotótáborrá varázsolta Csókakőt az InterKulti Egyesület, hogy két héten át együtt dolgozhassanak, alkothassanak a közben tudásukat és gondolataikat is kicserélő palesztin művészek. A kétheti alkotómunka tematikája A végtelen volt. A legszebb darabok csütörtök este kerültek a Károlyi-kastély falaira.
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Itt-tartózkodásuk alatt minden szükséges eszközt megkaptak a kreatív alkotáshoz, de közben azért a helyi kultúrából is kaptak egy kis ízelítőt. A szervezők városnézéssel, múzeumlátogatásokkal, gasztronómiai kitekintésekkel próbálták közelebb hozni a magyaroktól eltérő gyökerű, más vallású művészeket.

– Ezzel a projekttel az alkotókat kiemeljük a napi megszokott környezetükből, rutinjukból. Lehetőségük nyí­lik egymást inspirálni, jövőképüket megosztani egymással, beszélgetni, együtt alkotni ebben a csodálatos környezetben – mondta Amir Abdi, az esemény szervezője, aki úgy fogalmazott: – A célunk az, hogy bemutassuk a leghíresebb palesztin kortárs képzőművész mestereket és munkáikat a magyaroknak és persze Európa-, illetve világszerte minden érdeklődőnek.

Falah Salha és Károlyi Angelica asszony nyitották meg a kiállítást a művészetet mindig támogató kastélyban
Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

A szervezők, folytatva az eddigi összejövetelek hagyományait, az idén is készítettek egy dokumentumfilmet a művésztelep munkájáról. Csütörtökön este hatkor a Magyarországon töltött idő alatt készült alkotásokat bemutatták Fehérvárcsurgón, a Károlyi-kastélyban, ahol Károlyi Angelica asszony köszöntötte először a megjelenteket, családja ellenszolgáltatás nélkül bocsátotta a kiállítók rendelkezésére a termeket. Őt Falah Salha, a Palesztin-Magyar Baráti Társaság elnöke követte, aki úgy fogalmazott, a művészettel azért könnyű kommunikálni, mert az egyből megérinti a szíveket.

Forrás: feol.hu

Copyright International Art Colony © 2016-2024. All Rights Reserved

A Project By InterKulti Association For The Promotion Of Intercultural Dialogue

Privacy Policy / Terms of Use / Contact Us