Ludmilla Bambula: Élet Tükör

Élet-Tükör

Bambula Ludmilla kiállitása

A “mesélő képeim” naivitást sugároznak – mert a mesélni valóm az .. igy látom ami körülöttem történik, groteszknek, és a humort nem felejtem el …

Online kiálitás 2021. December 3. – 2022. December 3.

kurátor: Abdi Amir

Bambula Ludmilla: Csontváry Kosztka Tivadar és Otto Dix Találkozása Mindszenten

Az International Art Colony “Pandémia Alatt” online kiállítás sorozatának következő tárlata “Élet-Tükör” címmel Bambula Ludmilla hazánkban élő német festőművészt mutatja be.

A drezdai születésű, majd 50 éve az alföldön élő művésznő társadalomkritikus szemmel, gyakran provokatívan, egy kis gúnyt sem nélkülözve, tükröt állít képeivel a mai magyar valóságnak. A maga egyedi stílusában ábrázolja modernkori életünket, legfőképpen a Tisza menti kisváros életének minden mozzanatát – a pletykázó öregasszonyoktól a Mohácsi búcsújárásig.

Autodidakta művésznek vallja magát, akit nem lehet beskatulyázni. Képeivel mesél arról, amit lát, tapasztal, érez, gondol a múlt és jelen örömeiről, fájdalmairól.

Érzelmi gesztusokkal telitett témáiban feleleveníti az 1905-ben Drezdában alapított Die Brücke (A Hid) iskola téziséit, miközben nyers és lázadó színei a szintén Németországban alapított Der Blaue Reiter (A Kék Lovas) alkotások hangulatát varázsolja elő. Kíméletlen és rideg valósághű ábrázolásai Otto Dix társdalom kritikus szellemét idézik, vegyítve Csontváry Kosztka Tivadar expresszionizmusával és szürrealisztikus hangjával.

Gondolatébresztő utazás, ritka lehetőség Bambula Ludmilla első átfogó tárlata arra, hogy hazánkat, a valóságunkat egy itt élő külföldi szemével lássuk. Az első pillantásra fájó, kendőzetlen őszintesége mély megértést takar, megmutatva mindazt ami közös, emberi.

önéletrajz

Mesélő Képek.

“Nem a divat irányít, hanem az, amit én gondolok, érzek, látok, tapasztalok. Festek a múlt és a jelen örömeiről, fájdalmairól.”

— Bambula Ludmilla, Mindszent

1952-ben Drezda-Hellerauban, az NDK-ban születtem, négy lánygyermek közül másodikként. Édesanyám háztartásbeli, édesapám Prof. Bambula Alois első harsonista volt a Drezdai Állami Zenekarban /Staatskapelle Dresden/ és a drezdai Karl- Maria von Weber Zeneművészeti Főiskolának tanára volt.

Gondtalan gyermekkoromat egy “Bauhaus” stílusú családi házban töltöttem hangszerek és könyvek között, hatalmas könyvtárunk volt. A művészetek, a festészet, a zene, a színház a mindennapjaink részét képezték. Testvéreimmel mind a négyen zenei oktatást kaptunk. Vasárnaponként családi vonósnégyesben muzsikáltunk, apám brácsán, két testvérem hegedűn, én csellón játszottam.

Kora gyermekkoromtól szívesen nézegettem, lapozgattam művészeti könyveket, így történt, hogy 5 évesen már Albrecht Dürernek az édesanyáról készített híres rajzát másoltam. Már ekkor foglalkoztatott a lét, az elmúlás, az ember. Nagyon szeretem most is a portré festést: a lélek tükrét megtalálni egy arcban majd a saját látásmódom szerint ábrázolni azt.

Édesapámmal kézen fogva jártuk a drezdai galériákat, minden festményhez volt egy története. Ő tanított meg látni, olvasni a képeket. Ezek a művek, Rembrandt portréi, Otto Dix háborús borzalmakat megjelenítő képei, groteszk emberábrázolásai meghatározták a munkásságomat.

1961- 1962 ben édesapám a pekingi Zeneakadémián tanított, így kerültem én is Kínába. Hatalmas élmény volt számomra az ázsiai kultúrával megismerkedni. Bár visszatekintve mi úgy éltünk, mint egy hollywoodi filmben, míg a nép éhezett. Örök emlék, hogy az első komoly festőállványt, igazi jó kínai ecsetekkel és festékkel ott kaptam.

Visszatérve Európába az NDK-ban folytattam tanulmányaimat, zeneiskolába jártam, de nem szerettem volna apám nyomdokaiba lépni. 1968-ban jelentkeztem a Drezdai Művészeti Akadémia esti tagozatára, bár felvételt nyertem, de a sors másképp rendelkezett, a tanárképző főiskolán kezdtem el tanulmányaimat.

1970-ben Lipcsébe költöztem, az ottani diákokkal festőkörbe jártam, így ismertem meg Frank Ruddigkeit lipcsei festőművészt és családját, akiknél később többször vendégeskedtem. Későbbi férjem magyar vendégmunkás volt az NDK-ban, amikor megismerkedtünk.

Társadalomkritikus szemmel, gyakran provokatívan, egy kis gúnyt és humort sem nélkülözve, tükröt állítok.

Miatta költöztem 1973-ban Magyarországra – Szegedre, a napfény városába. Két lányunk született. A Szegedi Tervező Vállalatnál dolgoztam, eleinte könyvtárosként, később tolmács és műszaki rajzoló voltam 25 évig.

1994-ben vettem az ecsetet újra a kezembe. Tanulmányoztam az impresszionistákat, a fényt, a színeket, a romantikus harmóniát, a szeretetet, mindazt, amit sugároznak ezeknek a régi mestereknek a művei. Csontváry Kosztka Tivadar nagy kedvencem, a vad, dühös ecsetkezelése, az erős színek, egyedi figurái, karakterábrázolása miatt. Szeretem Vincent van Gogh, Paul Gauguin, Marc Chagall és Pablo Picasso munkásságát.

1998-ban költöztem a Tisza mentén fekvő Mindszentre, ahol építettem egy kis házikót, ott alkotok. A mindszenti Perspektíva Alkotókör alapító tagja voltam.

A képeimről beszélni nem szeretek, minden mondanivalóm a képeimben látható. Társadalomkritikus szemmel, gyakran provokatívan, egy kis gúnyt és humort sem nélkülözve, tükröt állítok.

Sokoldalú, színes vagyok, mint a megélt életem. A képeim is azok. A magam stílusát egy kategóriával nemigen lehet meghatározni. Attól függően, hogy milyen témához nyúlok, változik az ábrázolásom. A naiv festészethez lesz hasonlatos, mikor a magyar múltat, a parasztságot festem, ha érzelmeket, akkor expresszionista jellegű, absztrakt vagy meseszerűek lesznek a képeim,témától függően.

A legjobbak szerintem a mesélő képeim. Mesélni valóm az, ahogyan én látom, ami körülöttem történik. Majdnem minden képemben a saját történetem bujkál, öniróniával és mosollyal a számon, mindig van valami üzenetem.

Autodidakta vagyok, de nem hagyom magam beskatulyázni.

Autodidakta vagyok, de nem hagyom magam beskatulyázni. Nem rajzolok elő, nem tervezgetek előre a vásznon, a spontaneitás szeretem. Ez az igazi, az „igaz”. Nem a divat irányít, hanem az, amit én gondolok, érzek, látok, tapasztalok. Festek a múlt és a jelen örömeiről, fájdalmairól.

Első önálló kiállításom 1998-ban Mindszenten volt. Hírem kelt, hívtak több helyre itt a környéken, a képeim bemutatástára. 1999-ben Szerbiában vettem részt közös kiállításon. Szegeden több alkalommal díjakat is nyertem. Budapesten, Szegváron, Csongrád-Bokroson számos alkalommal vettem részt más művészekkel közös kiállításokon. Németországban és Kolumbiában vannak magánytulajdonban képeim.

Én illusztráltam Hannelore Crostewitz „Die Regenbogenpaula” című 2014-ben az Edition Freiberg kiadónál megjelent gyermekkönyvét. Percze Miklós tiszafüredi költő 2020-ban megjelent “Fél-Árnyék” című kötetét az én festményeim díszítik. Írtam verseket és Lipcsében jelentek meg egy elbeszélésem. A mostani hangos, vad, ijesztő időnkben elkezdtem a virágaimat festeni, halk lett a mondanivalóm, mint a tiszta víz hangja a patakban